100 éves évforduló az ősi olajfák árnyékában

arrow Szektor: Gyógyszeripar
arrow Úticél: Paphos, Ciprus
arrow Résztvevők: ~ 100 fő
arrow Időtartam: 4 nap, 3 éjszaka
arrow Szezon: Június
arrow Büdzsé: ~ 3000 € / fő

Brief

Visszatérő és kiemelt ügyfelünk, 100 fős éves konferenciájához keresett helyszínben és megvalósításban is többrétű megoldást. A helyszín kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy a nemzetközi csapat által képviselt országokba menjünk, így még Európán belül is leszűkültek a lehetőségeink. A prémium helyszínnek egyszerre kellett megfelelnie a szakmai programokhoz szükséges feltételeknek, izgalmas szabadidős tevékenységeket kínálnia, lehetőséget biztosítania közel 100 fő részére egyágyas elhelyezéssel, valamint helyszínt kellett adnia egy grandiózus évfordulós gálavacsorának is. A szervezés részeként megrendelőnk az esemény tematikus arculattervezésével, valamint a rendezvény kapcsán megjelenő digitális és print anyagok gyártásával, fotó és videós anyag készítésével, illetve az alkalomhoz illő dekorációs koncepció megtervezésével és lebonyolításával bízta meg csapatunkat.

 

Megoldás

A lehetőségeink közt szereplő országok közül választásunk Ciprus görög részére esett, ahol tökéletes partnerre találtunk egy olyan rezortban, amely minden adottságával idilli hátteret nyújtott a szakmai programokhoz és az azt követő közös kikapcsolódáshoz is.
Konferenciánk résztvevői 7 országból érkeztek, különböző járatokkal és repterekre, így a transzferek koordinálása komoly kihívást jelentett. A kiválasztott rezort, komplexitásának köszönhetően, a szálláson túl minden egyéb eseménynek is otthont adott a rendezvény teljes ideje alatt, így minden alkalommal más étterem ízvilágát próbálhattuk ki anélkül, hogy ehhez hosszas utazásra lett volna szükség.

A napközbeni konferenciával párhuzamosan egy kisebb csapat részére incentive programokat szerveztünk. Egyik nap hajóval fedezték fel a partvidéket, másnap pedig terepautókkal járták be a sziget rejtett helyeit. A délutánokat mindenki együtt töltötte, jóga, e-bike, tenisz és strandröplabda mellett sznorkellingre is adódott lehetőség, a szerencsésebbek még teknőssel is úszhattak az utóbbi program során.

Mivel ebben az évben a klasszikus éves találkozón túl évfordulót is ünnepeltünk, így nagy hangsúly került a rendezvényarculat kialakítására. A heritage-re és a jövőre épülő alapkoncepció végig kísérte a rendezvényt már az előkommunikációban is. A digitális meghívótól kezdve, a helyszíni brand anyagokon át, ennek szellemiségében készült a konferencia színpad berendezése és maguk a prezentációk is. Tulajdonképpen az egyes esti programokat, vacsorákat különálló eseményeknek is tekinthetjük, hiszen ezek is a konferencia tematikájának részeként és annak szellemiségében kerültek megszervezésre, érintve a dekorációt, de még a zeneválasztást is.

A gálavacsorát kiegészítő programok dobták fel, élő zenével, kvízzel és egy díjátadóval zártuk az esményünket, melyhez a Mediterrán-tenger gyönyörű panorámája adott hátteret, a vendégek pedig a tengertől karnyújtásnyira, ősi olajfák alatt élvezhették Ciprus ízeit. A dekoráció mellett az átadott díjakban is megjelent a hely öröksége. A megvalósulás után, ugyanolyan fontosnak tartjuk az utókommunikációt is, így profi fotók és egy after movie-t készült a rendezvény meghatározó pillanatiról. A helyszínen pedig, az elmúlt napok alatt készült fotókat már az utolsó esti gálavacsorán is kivetítőn élvezhették a résztvevők, újra élve a közös pillanatokat.

Lépj velünk kapcsolatba!

Lépj velünk kapcsolatba, ha életre szóló utazási élményt szeretnél a csapatod vagy az ügyfeleid részére! Legyen az konferencia, meeting, incentive út, csapatépítés, termékbemutató vagy sajtótájékoztató, tudunk újat mutatni. Igényfelmérést követően egyedileg tervezzük meg a számotokra ideális úti- és programtervet.

Hívj minket, küldj egy e-mailt vagy használhatod az alábbi formot is és 48 órán belül jelentkezünk.

Kapcsolat